Lépj, amíg nem késő!

Azon a napon a lány szíve gyászba borult, Úgy érezte, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, S már egy másik lány kezét fogja azóta.
"Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt. De a lány nem adta fel, dacolt ellene, S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele.
A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja. Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta, De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára.
A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra, "Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta, A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta.
Teltek a napok, teltek a hónapok, A lányról már azonban régen nem hallott. Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el, Ürességet és fájó hiányt érzett szívében.
Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját. Hiányzott neki az arca, a forró ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze.
Másnap megjelent a házánál virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében. A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt!
Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát. A fiú elsápadva állt ott egy percig, A csokor virág a kezéből lassan hullott ki.
Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött, Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött.
De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündökölt angyal képében, A régi, megszokott, gyönyörű szépségben.
Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant.
Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik, A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik. Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak ennyit tud végül mondani:
"Ne sírj szívem nincs semmi baj, Emlékem szívedben végig megmarad. Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat, Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban."
Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét. A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott.
Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát. A fiút ezután az álom hamar elnyomta, Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha.
Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom, De talált valami csodát az asztalon. Egy fehér toll volt ott a lány illatával, S rájött mit veszített a lány halálával.
Szívében most még jobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt: "Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"

UGYE CSAK EGY ÁLOM?

 
"Másfél éve hogy szerették egymást. Egy este a fiú ezt mondta:
-Sajnálom de a mi szerelmünk eddig tartott! A lány szeme könnyes lett, megkérdezte:
-De miért? A lány odalépett a lemezjátszóhoz s feltette a számot ami őket összehozta:
Mond ugye csak álom volt az egész! A fiú odalépet a lányhoz s hátulról átölelte. csak
ennyit mondott: -Így kellett történnie! Reggel a búcsúcsók után elváltak egymástól! Pár
hónap múlva a lány elment a barátnőjével a városba az egyik vendéglőbe. Leültek az egyik
asztalhoz és rendeltek. A barátnője meglökte: -Nézd ki jön be az ajtón! A lány odanézett.
A fiú volt az a barátnőjével. A velük szemközti asztalhoz ültek. Némán köszöntek egymásnak.
A fiú odament a zenekarhoz és azt mondta: -kérem lejátszanák azt a számot hogy: Mond ugye
csak álom volt az egész! A zenekar játszani kezdett s a lány elsírta magát! A fiúhoz a felesége így szolt:
-Nézd a szemközti asztalnál az a lány sír. Szerinted miért??? A fiú mondani akart valamit de nem tudott
 megszólalni a fájdalomtól. Később megnyugodott s így szolt: -Talán ez a dal mi összehozta s talán ennél
a számnál váltak el a szerelmével. -De téged mi lelt drágám? -semmi csak fáj a fejem. -Mond mi lett azzal
a lánnyal akivel elöttem jártál és miattam hagytad el?! -Azóta nem láttam. A lány meglátta a fiú feleségén a
karikagyűrűt s már mindent értett. A barátnője kérdezte: -Mi bajod? -Semmi majd kint elmondom. A lány az
ajtóból visszanézett a szeme találkozott a fiúéval. Kint azt mondta: -Soha többé nem akarom látni!! Soha többé!!
Otthon elégette a fiú leveleit. Ráborult az ágyra s a fiú fényképét nézve sírt. Pár hónap múlva újra találkoztak.
A fiú részeg volt, odalépett a lányhoz s így szolt: -Fiam született! A lány így szolt: -Gratulálok! Mellettük egy
 fiatal házaspár kezükben magnó. Ez a dal hallatszott: Mondd ugye csak álom volt az egész!!! Aztán megjelent
a fiú felesége a babakocsival.
A lány kitépte magát a fiú kezéből és elrohant. A fiú könnyes szemmel nézett utána, de már csak a fékcsikorgást
halotta. A lány azonnal meghalt. A fiú könnyes szemmel nézte végig a temetést. Ő maradt utoljára a sírnál.
A fájdalomtól elszakadt szível ment haza. Otthon a felesége a kisgyerekkel foglalkozott. Ő a szobába ment s
magára zárta az ajtót. A lány képét nézte leveleit olvasta, a lemezjátszóra feltette a ma már legismertebb dalt:
 MONDD UGYE CSAK ÁLOM VOLT AZ EGÉSZ!!!"

 



Az utolsó angyal

Egy angyal repül fent az égen,
Ott repül magányosan már nagyon-nagyon régen.
De már alig repül, alig van ereje,
A végső búcsújának talán épp itt az ideje.
Azt mesélték nekem egyszer, hogy az angyalok örökké élnek,
Ám ez badarság, hisz ha megsebzik őket, ők is elvéreznek.
S ezt az angyalt is kegyetlenül megsebezték:
Hiszen megalázták, eldobták, s elfeledték.
Most ez az angyal összetörten száll,
Hisz megnyugvást még a Mennyben sem talál.
Inkább a pokol tüzében kárhozna el,
Hiszen a szív melyért élt már nem felel.
Meggyötört szíve szüntelenül egy valakiért dobog,
Azért a valakiért aki érte már nem zokog.
Talán ő már elfeledte a lányt ki érte dobta el az életet,
S választotta a visszafordíthatatlan, örök angyallétet.
A kislány imádta a fiút, érte élt,
Mindent ettől a fiútól várt, s remélt.
Vakon bízott benne, hitt neki,
Nem gondolta hogy pont ő fogja becsapni.
Ám egy bús napon bekövetkezett a nagy hiba,
Melyből lett e keserű tragédia.
Nem lehet tudni milyen nap is volt,
Csak annyit tudok az égen már fent ragyogott a hold.
Besütött egy rideg sziklaszirtbe,
A sötét sziklaszirt legzugabb részébe.
Ott feküdt a lány, s a hold a sugarával az arcát kényeztette,
Ám megrémült, hiszen a lánynak csupán jéghideg arcát érinthette.
Halott lett a lány, hisz belehalt abba,
Hogy magától a szerelme kegyetlenül eldobta.
Nem tudja már meg soha hogy mit tett hogy ezt érdemelte:
Hogy a fiú kegyetlen szavaival még éltében eltemette.
Elküldte a fiú egy szomorú délután,
Felhívta a kislányt telefonon, hogy ennyi volt, nincs tovább.
A telefonban áradtak a fiúból a szavak,
Ám e szavak a lány fülébe soha el nem jutottak.
Hisz mikor a srác kimondta hogy most már nem kell neki, vége,
Onnantól a lány nem hallott semmit, csak egyetlen dolog járt eszébe:
"Eldobott engem, nem kellek már neki,
De mondd Istenem, mit ártottam én neki?
Én mindig hűen szerettem,
Akármerre is járt soha sem feledtem.
Életemet adtam volna akármikor érte,
Hogy végre örökre az eszébe vésse,
Hogy mindenkinél többet jelent nekem,
S még akkor is magam előtt látom, ha nincsen velem.
Hisz belevéstem szívembe csodálatos alakját,
A teste minden zegzugát, s arca mesés báját.
Mit tettem, mondd, én mindent gondoltam,
De Tőle, az életemtől ezt soha nem vártam.
Csak így bejelenti nekem, hogy nem kellek már neki,
Hogy örökre hagyjam el, hisz csak egy dolgot akar: feledni.
Mondd Uram mit vétettem?
Talán az volt a baj hogy ennyire szerettem?!"
S ekkor kiejtette a kezéből a kagylót,
Kirohant a szobából, s becsapta maga mögött az ajtót.
Rohant a sötét utcán, futott a semmibe,
Hisz úgy gondolta életének nincs már semmi értelme.
A könnyei szakadatlanul áztatták sápadt arcát,
A lány nem bírta tovább vívni a túlélés harcát.
Csak futott, futott, mindig előre,
Nem nézett soha hátra, csak a távoli messzeségbe.
Könnycseppek folytak arcán, mint véget nem érő zokogás,
Csábította a halál csókja, a vágy, a mélység, a zuhanás.
Éjszaka volt már, csendes volt a táj,
Törött szívének zokogó hangja tépte szét a homályt.
Éjszaka volt már, rideg volt a táj,
Lelke rohanó álmának múló hangja szállt.
Nem tudta merre járt, ismeretlen volt minden,
Tudta nem akar már élni, csak a halált keresi szüntelen.
Élni nem akar, csak feküdni egy mély verembe,
Ahol a sír betakar, nem nézni már semerre.
Csak magába nézni, nézni a káoszt, mi most benne lángra kap,
Ezer gondolat benne, mi most már végleg békén hagy.
Nem gondolt már semmire, csak a halál ölelő karját kutatta,
Kúszott fel a hegytetőre, arra hova az utat a szíve súgta.
Mintha az ég érezte volna a lány rideg fájdalmát,
A komor égből hópelyhek zuhantak alá.
Csak estek és estek szakadatlan,
S beborították a tájat, mint nagy fehér paplan.
Fehér lepel lepte be a tájat,
Nem volt az más, mint angyalszárnyak.
Tiszta volt minden, csendes és élő.
Egy kivétel köztük épp ő.
Csendesen kullogott a sötét magányban,
Szívből szeretett, de hol van most? A halál torkában.
Kiáll a sziklaszirt szélére,
Könnyei folynak szüntelenül képére.
Néhány perc még,
S végre eljön a csodás vég.
Halkan elkezd esni az eső,
Szomorú az ég, épp ahogy ő.
Véget ér a szírt, nincs tovább,
Egy szenvedő test zuhan alább.
Törött szárnyából hullnak a tollak,
Egy elmúlt szerelemről fájdalmasan dalolnak.
S az utolsó valódi angyalról,
Aki soha többé nem kért a "jóból"...
De mi történt ez alatt azzal a bizonyos fiúval?
Nagyon megijedt mikor megszakadt a vonal.
Észbe kapott hogy nem éri el a lányt sehol,
Szíve egyre gyorsabban és gyorsabban zakatol.
Hiába kérdezett ő bárkit,
Nem tudtak a lányról semmit.
Pánikba esett hirtelen,
Felkapta telefonját s hívta a lányt reménytelen.
A telefonom csörgött, s kiírta a neved,
Sokáig néztem, ám most félrefigyelek.
Az eső csak hullik és hullik megállíthatatlanul,
- "Meg kell keresnem!" -kiabálod szakadatlanul.
A szakadó esőben nevemet kiáltoztad,
A távolból egy hang szól, s egyre hangosabb.
Én halkan súgtam: "Itt vagyok"
Ám remegő hangom elcsuklott, te nem hallhatod.
Felpillantok az égre, arcomat a zápor áztatja,
-"Szerelem!!!" - a távolból valaki szüntelenül ezt harsogja.
Érzem közeledik hozzám, mindjárt ideér,
Ám engem a halál szorítása hamarosan elér.
S akkor meglátlak, az arcodon a kétségbeesés fájdalma megijeszt,
Te átölelsz engem, megcsókolsz és azt mondod szeretsz.
Szememet a könny átfutotta, karom szorítása elgyengült,
Szemem pajkos csillogása végleg homályba merült.
Elszállt meggyötört lelkem, s végleg elsuhant,
S a srác elengedte a lány kezét s az a földre zuhant.
Mindenhol apró tollpihék és vércseppek,
Ám a fiú csak térdel a lány mellett, ujjai reszketnek.
A távolból alakok futnak, egyre közelednek,
Kihúzzák a lányt a sziklák közül, ám már nem segíthetnek.
A fiú feláll, ám újra térdre rogy és sír, mint egy kisgyerek,
Aki a sors ellen semmit de semmit nem tehet.
Nem mer közel menni a lányhoz, pedig tudja, hogy muszáj,
Ha még egyszer látni akarja azt a pillantást, mielőtt rátalál a homály.
Látja a lányt, ahogy ében haja az arcába lóg,
Tűz piros vére hófehér arcán végig folyt.
Már csupán vére melegíti kihűlt ajkait,
A fiú tudja, soha többé nem simogathatja karjait.
A srác odamenne és megcsókolná, a többiekkel nem akar törődni,
Hisz neki az élete, fekszik ott és búcsú nélkül nem tud tőle megválni.
Erősnek érzi magát, de mikor meglátja a lány szemében az utolsó könnycseppet, elveszti reményét,
Megsimogatja arcát, füle mögé betűri haját, így búcsúztatja kedvesét.
Egy utolsó szót, egy utolsó hangot rebeg, de nem érti senki sem,
Azt mondja: "csak Téged szeretlek egyetlen kedvesem..."
S jött a kegyetlen első éjszaka, a szürkületből sötét fátyol lett,
Az ég újra beborult, az eső újra szakadni kezdett.
Sírt mindenki, sírtak a fák, sírtak a szelek,
Mindegyik szüntelenül s értetlenül zengte a nevet.
A srác tudta itt az ideje, hogy leírja életében miket tett,
S itt az idő elmondani mindent, amit ezen a világon valaha szeretett.
Hamar vége lett a sornak, hisz egy nevet tudott ami örökre szívébe vésődött, mit soha nem tud feledni,
Egy angyal nevét, ki most már a felhők közt dalol, kit képes volt eldobni.
Múlnak az évek, a távoli hang halkul,
Ahogy telnek az évek a fájó érzés is fakul.
De egy dolog örök és ez soha nem vész el,
Ha valakit szeretsz tiszta szívből, soha ne feledd el!
De nem is tudná már sohasem feledni,
Hisz nem telik el úgy nap, hogy ne kezdene gondolkodni,
Azon a csodás lányon, ki egykoron érte élt,
Aki soha semmit nem parancsolt, csak hűn remélt.
Ám a fiú már soha nem fog a lánytól szabadulni,
Hisz szívének mélyéről nevét soha nem fogja kitörölni.
Olyan neki a lány, mint a szó, melyet nem tudsz mihez kötni, mégis ott van benned,
Mint csodás hang mi belül zeng és üvölti a neved.
Mint ágy mi puha és oltalmat ad neked mikor minden fáj,
Mint egy régi történet, mint ezerszer elmeséltek már.
A srác csak futni akarna és nem nézni soha hátra,
Hisz nagyon fájna neki amit ott látna...






Elvesztett mindent,amit szeretett...


Volt egy lány ki kereste a boldogságát.Nyughatatlan volt és szabad.Mindig szabadnak vallotta magát amire
nagyon büszke is volt.Nagyon szerette édesanyjat aki egyedül nevelte őt.Egyszer egy szórakozóhelyen megismert
 egy fiút.Nem szeretett volna sohasem szerelmes lenni de még is ott volt a fiúval mert valami megfogta.A fiúnak
 gyönyörű szép kék szeme volt lógós nadrágja valamiféle márkás pólüja és érdekesen befűzött szintén márkás öve.
Baseball sapka takarta barna kissé hosszú haját.A fiú megcsókolta a lányt.A lány ellökte magától és azt mondta:
"Én szabad vagyok!" A fiú hasonló kinézetű barátaira nézett felnevetett és közbe ezt mondta:"Kislány senki nem
mondta azt, hogy nem vagy az!Éld csak az életed mi eltöltöttünk egy szép estét ennél lehet akar szebb esténk
is-kacsintott a lányra és folytatta-én is szabad vagyok és nem áll szándékomba ezen változtatni!" A lány kicsit
csalódott volt, hogy a fiú ezt mondta,hisz arra várt,hogy a fiú kicsit udvaroljon neki.De a lány észre sem vette,
hogy a szabadságát veszti el avval hogy mit sem törődve a laza sráccal együtt volt egész éjszaka.Arra gondolt,hogy
jót bulizik vele és enniy,csókolóztak és még telefonszámot is váltottak.A lánynak kicsit hamarabb hazakellett mennie
 mert jött egy telefon hogy az annyira szeretett édesanyja kivel baratnők voltak meghalt...A lány megkérte a fiút
hogy ha gondol rá hívja fel.Eltemették 5napra rá az édesanyjat akkor másra nem tudott gondolni de telt az idő és a
 lány észrevette, hogy a fiú nem telefonál.A lány a nagymamájához került és ott élt.Fél évre rá a lány bátorságot
vett és felhívta a fiút.A fiú azt mondta h találkozzanak azon a szórakozóhelyen,ahol azelött összefutottak és egy
nagyon szép estét töltöttek el.A lány úgy érzte fél év után újra boldog órákkal a buli elött elkezdett készülődni.A
 lány elment a barátnőjéhez és elindultak a buliba.A lánynak remegett a keze és érezte,hogy a fiú ott lesz és újra
szép estének nézett elé.A lány bele se gondolt h már fél éve nem szabad mert rabul ejtette a fiú.Megerkeztek a
lány berohant a WC-re és megigazította haját és a sminkjét.Megfogta barátnője kezét és elindultak a pult felé nem
volt senki ismerős ott,de hirtelen megfordult valaki és ismerös szempár kacsintott rá.A fiú volt egy másik baratjával
a fiú barátja elhívta a lány barátnőjét.A lány szépen mosolygott a fiú megfogta a lány kezét és így szólt nevetve:
"Kislány szabad vagy még?" A lány elgondolkozott...Mélyen és belegondolt,hogy fél éve az anyukáját és a szabadságát
egy napon vesztette el.
A lány reszketö hanggal így szólt:"Persze,hogy szabad!"Mosolygott és úgy gondolta,hogy a fiú nem tudhatja azt,hogy
szereti.A fiú rámosolygott és azt mondta:"Hát én megmondom neked őszintén azért nem kerestelek mert elhagytam a
kabátomat amiben a telefonszámod volt.Sajnálom."A lány elmosolyodott.A fiú kihívta őt és sétáétak egy nagyot a lány
elmondta,hogy mi mindenbe változott meg az élete fél év alatt.Vége lett a bulinak a lányt hazakisérte a fiú és
megkérdezte:"Kislány te szeretnél valamit tőlem vagy inkább maradsz szabad?" A lány tenyere izzadt lett hisz úgy
érezte ha kell mindent felad a fiúért,de mi van ha a fiúnak nem kell ő?A lány bátor lett és azt mondta:"Félre teszem
a szabadságom..." A fiú boldogan megcsókolta a lányt.A lány úgy érezte visszakapta a szabadságot és büszken gondolt
arra,hogy az anyukája figyeli valahonnan őt és boldog.A lány és a fiú éveken át együtt voltak s közben felnőttek.A fiú
egyik reggel arra ébred,hogy nem kell neki senki sem.Egy levéllel otthagyta a lányt.
"Ne haragudj kicsilány,de valami folytogat,valami olyan amire azt hiszem te szoktattál rá.
Folytogat és nem akarja,hogy itt maradjak.Ez azt hiszem a Szabadság.És a mai napig ezt nem éreztem.Azt sem éreztem a mai napig,hogy felőlem a szerelem kihült.Imádlak drágám
úgy mint még senkit sem, de érsd meg ez már nem ugyanaz.Megváltozott és elmult.
örökre szeretlek kicsim!"
A lány könnyekkel teli szemekkel elindult elindult keresni párját egyetlen szóért ami gyötörte lelkét:Miért?És érezte,tudta,hogy hol lesz elment a szórakozóhelyre.Ott találta valóban a fiút.Ott volt a barátnőjével.Átkarolták egymást.A lány elrohant a fiú látta és megállította meg sem szólalt de térdreborulva el kezdett sírni...A lány éles hangon megszólalt:"Miért?" A fiú erre azt mondta hogy megbolondult,és hogy ez már több hónapja így megy.A lány ellökte magától a fiút és elindult,elindult.Soha senki nem látta többé csak egyszer.Egyszer bekapcsolta a fiú a TV-t és látta,hogy a lány van benne.A lány aki Ausztráliába utazó repülőn megölte magát és egy levél volt a kezében.
Óhhh Istenem.Nem értem mit tettem ami engem ennyire tönkretett.Nem értem mivel érdemeltem ezt én meg.Mindenem elveszett semmim nincsen.Se édesanyám,se szabadságom,se az akit a világon a legjobban szerettem.Miért?
A fiú a lány sírjára borulva rájött hogy,tönkre tette a lányt és elvette magától is az életét mert nem akart abban a tudatban élni,hogy a lány miatta halt meg,és miatta szenvedett.

 

  Egy IGAZ szerelmi történet,
                   Londontól,Kubáig!(:

Egy ifjú londoni jegyespár elhatározta hogy esküvőjüket egyáltalán nem rendhagyó módon Kubában szeretnék megrendezni.El is küldték mindenkinek a meghívót,magángépet bérelve a helyszínre szállíttatták a vendégeket,az esküvő előtt egy nappal.

Egy elegáns szállodában szálltak meg mind a vendégek,mind pedig a pár.Természetesen a hagyományoknak megfelelően,az esküvő előtti éjszaka külön szobában aludtak.

A jegyespár kicsit korábban érkezett meg a vendégekenél,egészen pontosan 3 nappal korábban,hogy tovább tudják élvezni a szálloda által nyújtott lehetőségeket,szabadidős tevékenységeket.

Az esküvő előtti délutánon és estén,a menyaszony és pár barátnői a szálloda bárjában iszogattak,míg a vőlegény és barátai a vőlegény szobájában ugyancsak iszogattak.

A menyasszony a világ legboldogabb nőjének hitte magát.Erre megis volt minden oka. Luxus szálloda,vőlegény,holnap férjez megy,ráadásul Kubában.

A ifjú hölgynek feltűnt hogy a bár egyik (kubai) pincére milyen sármos...De érzelmeit nem nyílvánította ki,mivel ő ugye holnap férjhez megy...


A bár bezárása után mindenki betért a saját szobájába.
Ám a menyasszonynak folyton az a kubai pincér járt az eszében.Később kiderült hogy a pincérnek is megtettszett az ifjú ara.

A hölgyet nem érdekelte ez az érzés,másnap zavartalanul lezajlott az esküvő.

Mikor hazatértek Londonba,a nő azonnal beadta a válókeresetet,és vissza akart repülni Kubába.

Ám a reptéren összetalálkozott egy ismerős arccal.A pincér volt...Az ő kubai,sármos pincére... A többi pedig már magától értetődik...(:

Mi ebből a tanulság?Az,hogy ne engedjük el ifjú párunkat magunk nélkül egy bárba! ( :

 

Békésen de holtan

Már nagyon régóta ismerted, s még régebb óta szeretted. Ti ketten voltatok a tökéletes pár. Hogy mióta? Isten sem tudta már. S egy meleg nyári nap után, ballagtatok haza lomhán. Jött az este, s a nap lement. Több pár is kéz a kézben ment. Elértetek a sínekhez, s te szorongva kaptál a szívedhez. Itt történt, itt vesztetted el egykori jegyesed, kit annyira szerettél, mint mostani kedvesed. „Semmi baj nem lesz, ő nem én vagyok!” E szavakkal csitítgatott. S mikor már az út felénél jártatok, mint akinek valami régen elfelejtett dolog jutott az eszébe. A fejéhez kapott, odaállt a peron szélére, és te eléje. S elkezdte, a már oly régóta várt szavakat sorolni: „Mondd kedves, nincsen kedved hozzám jönni?” S te önkívületben mondtál rá „IGEN!”-t De mikor már a gyűrű kezeden pihent, egy csapat suhanc jött sebesen, s te lesodortad a sínekre kedvesed. Ekkor az imént bemondott vonat érkezett, még csak nem is fékezett. Idő közben feljött a hold, s mindent ezüstös fénybe vont. Te még láttad szerelmed arcát, ahogyan a fájdalomtól s a meglepetéstő torzul át. És ekkor minden olyan gyorsan zajlott, egy gyors „Szeretlek!” Egy sikoly, s egy segítőkész kéz. S aléltan estél össze a rémülettől, a fájdalomtól. És a gondolattól: Két szerelmem vesztetem el ezen a helyen! És mikor másnap a kórházban tértél észhez, s a gyűrűdet nézted, elhatároztad: „Én többet nem megyek férjhez!” Kiengedtek, de gyógyszeres kezelésre rendeltek, s első utad az átokverte helyhez vezetett, mi kétszer törte össze a szívedet. S ott egy tucat gyógyszertől, mit suttyomban csórtál el az éjszakás nővértől, elaludtál szépen, halkan, hogy mikor a következő vonat vagy járókelő rádtalál, ott fekszel majd a gyilkos síneken, békésen, de holtan……

 

Sírig tartó szerelem
A sötét utcán egy leány sétál, s egy fiúra gondol ki mást ölel át. A mai reggelen még nem sejtette,
hogy estére magányos lesz szíve. Milyen szép volt, reggel a nap ragyogott, s most már halványan ragyognak
a csillagok. Már reggel várta az esti találkozást, nem sejtve, hogy az okoz neki szomorú csalódást. S mikor
elindult arca vidám; nem gondolt rá, hogy talán ez lesz az utolsó délután. Egy órát várt a fiúra reménykedve,
félve, de szíve megsúgta, hogy hűtlen szeretője. Mikor a fiú megjött, a lány vidáman borult nyakába. A fiú
csak köszönt és nem mosolygott a lányra. A lány már érezte, hogy valami elkopott a fiú szeméből. A fiú hideg
volt és csak ennyit szólt: -Nem.
A lány csak ült és önmagábanak, némán, halkan mondta: -De én szeretem!
Mikor a lány búcsúcsókért könyörgött, a fiú hátat fordított, s még el se köszönt. A lány még sokáig nézte,
hátha visszanéz. Szerette volna még utoljára látni szép szemét. A fiú csak ment, és nem nézett hátra, nem
 törődött azzal, hogy a lány imádja. Most este van, a lány egyedül sétál, a fiúra gondol, ki nem nézett hátra.
Szeretett volna örülni és feledni mindent. De a fiú szavától elkezdett sírni. Folytak a könnyei és nem gondolt
másra csak a srácra, ki őt nem imádja. Ment az utcán és nem nézett se, előre se hátra, elszántan gondolt a
nyugodt halálra: ha meghalna mindent elfeledne. Lassan de biztosan kiért az állomásra, onnan indult félve a
halálba. Mikor a vonat alá ugrott nem érezte a fájdalmat. Elhallgatott örökre. Másnap a fiúhoz egy levél
érkezett: "Szeretlek". Míg a fiú a levelet olvasta rájött, hogy nem tudja a lánytól elszakítani a szívét.
S csak most érzett igazán megbánást. Lassan csordult a könnycsepp az arcán, és ő is elment az állomásra.
Halála előtt megírta, hogy a lánnyal egy sírba temessék. A keresztre csak ennyit írjanak:
EGYSZER VOLT EGY LÁNY,AKI HALÁLOSAN SZERETETT EGY FIÚT,AKI KÉSŐN ÉRTETTE MEG,HOGY
VAN OLYAN SZERELEM, AMELY A SÍRIG TART!!!!

Oldal: :( Ezekiis kicsiit szomiiisak ):
Hello! = D - © 2008 - 2024 - dinus.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat